Szerző: Fekete Albert
Felelős kiadó: Szabó Zsolt
Kiadó: Művelődés Műhely
Kiadás éve: 2004
A könyv az NKA és a Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kar Kert- és Településépítészeti Tanszékének támogatásával jelent meg.
A kiadvány kiemeli a különböző etnikai csoportokat, melyek évszázados együttélésük során kulturális gyökereik különbözősége és sokszínűsége révén alakították, formálták az Erdélyi Tájat. A szászok német kulturális örökségükkel, városépítészeti kultúrájukkal és szorgos, polgári életvitelükkel segítették a városok felvirágzását. A hegyvidéki románok balkáni kultúrából származó hatásaikkal alakították a tájat pásztorkodásuk gyakorlataival. Az eurázsiai kulturális körből származó magyarok pedig létrehozták mindazt, ami az erdélyi létnek keretet, lényeget ad: a hajdan méltán Tündérkertnek nevezett kultúrkörnyezetet, melyet az évszázados székely falutörvények, a hagyományos tájhasználat, az arisztokrácia ízlése és a természeti adottságok szerencsés ötvözése eredményezett.
Nem véletlen tehát, hogy bár földrajzi adottságaikat tekintve Erdély tájai vidékenként eltérő karakterűek, létezik a több évszázados kultúrtörténeti fejlődés eredményeként meghatározható Erdélyi Táj, mely szubjektív és objektív valójában egyaránt tetten érhető: azoknak a helyeknek a halmaza, melyek szétválaszthatatlanul fonódnak össze az erdélyi kultúrával. Az erdélyiek számára, akár Erdélyben élnek, akár kívülről tekintenek rá, az Erdélyi Táj nem csupán egy fizikai környezet, hanem kultúrájuk szerves része és a jelenlétük megtestesítése a Kárpát-medencében.
Sajnos, az elhanyagoltság és a rossz gazdálkodás miatt az erdélyi táj leromlott és elvesztette régi fényét. A központi hatóságok nem biztosították a szükséges lehetőségeket és feltételeket e fontos perspektíva fejlődéséhez, különösen az 1940-es évektől 1989-ig. Az erdélyi kulturális gyökerek és táji tényezők ismerete csak illegálisan terjedt el ebben az időszakban.
Az egykor festői, gazdag és termékeny Erdélyi Táj hanyatlása az elmúlt évtizedekben felgyorsult a rövid távú előnyök és az illuzórikus politikai célok hajszolása miatt az illetékes felelősök részéről. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a 1989-es politikai változások nem hoztak jelentős javulást ebben a folyamatban.
Az írás szerzői örömüket fejezik ki a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 2001-es létrehozása miatt, amely jelzi a magyar nyelvű oktatás folytonosságát Erdélyben. Ugyanakkor sajnálják, hogy a környezeti nevelés, a hosszú távú országépítés, a tájépítészet terén nem indult felsőfokú szakképzés. Felmerül a kérdés, hogy szükség van-e tájépítészekre, akik magyarokként mind a kisebbségi létezés pozitív, mind negatív vonásait átélve felelősségteljesen cselekedhetnének a transzilván tájkép megőrzése és revitalizálása érdekében.
Az írás azzal az érzéssel zárul, hogy sürgősen szembe kell nézni a jelenlegi szomorú állapotban lévő Erdélyi Tájjal, és meg kell találni a számos sürgős probléma megoldására irányuló lehetőségeket. A könyv esszéi általános problémákat tárgyalnak az Erdélyi Tájjal kapcsolatban, és bemutatnak tájépítészeti javaslatokat, terveket és megvalósításokat konkrét erdélyi helyszíneken. Az írók, akik főként gyakorló tájépítészek és a témához kapcsolódó szakemberek, mély kapcsolatot éreznek az Erdélyi Tájjal, és aggódnak a jövőjéért, aktívan törekedve annak revitalizálására.